Ma Magyarországon újra kezd feléledni a kemencézés kultúrája. A kemencék régebben a házak lakóterében (beltérben) épültek, és kettős feladatot láttak el. Legtöbbször maga a kemence rész (a búb) a háló/tiszta szobában foglalt helyet, és fűtési feladatot látott el. A kemenceszáj, a kamin azonban, (ahonnan fűtötték) konyhában, vagy más alárendelt helyen volt. Itt folyt a sütésfőzés is. A kemencék viszonylag nagy kéményt igényeltek, de ennek ellenére visszafüstölhettek a lakótérbe. Ezt teljesen a hagyományos népi kemence típusoknál kiküszöbölni nem lehet.
Ma a kemenceépítésnél a fűtési szempont elhanyagolható. Nem is ajánlott fűtőeszköznek ezekből a típusból választani, ugyanis hatásfokuk a 25-55 % között van. Sokkal jobb választás a tömegkályha, (erről bővebben a tömegkályha fejezetben olvashat) amely hatásfoka 78-90 % közé tehető, és másodlagos égéskamrája (fekete sütő) ugyancsak használható sütésfőzésre (de épülhet nagyobb méretű kemence térrel is, lásd az ún. Tephluskákat az Orosz tűzhely c. fejezetben).
A mai használatnak ezért legcélszerűbb a külső térbe építtetni a kemencét. Az építésnél figyelembe kell venni, hogy nem lát el mindennapos fűtési feladatot, tehát nincs mindennap fűtve. Ezért nem érdemes a sütőlap, és a falvastagságot bizonyos határok fölé emelni. Hiszen régen a sok tégla, vályog, üvegcserép ősszel felmelegedett, és tavaszig sosem nem hűlt ki teljesen. A többlet anyagok beépítése ma több fát, és hosszabb felfűtési időt igényel. Azt hogy a kemencénk sokáig meleg maradjon, korszerű hőszigetelő anyagok beépítésével is tudjuk biztosítani (pl. Ytong, kőzetgyapot, stb.).
A kemence külseje készülhet:
- Hagyományos kályhás agyagvakolattal. Ezt legalább minden évben egyszer át kell meszelni, hiszen nem fagyálló.
- Ásványi alapú (cement, mész tartalmú) vakolattal ellátva. Ezt esetleg korszerű műgyantás díszítő vakolattal lefedve.
- Nyersen maradó téglából falazva. A külsőtérrel érintkezők csak (cementtel erősen) javított mészhabarcsba falazva, (míg a sütő rész tűzálló habarcsba).
- Az előzőleg felsoroltak kombinálásával.
A búbos-boglya kemence
A búbos, vagy boglya alakú kemencék főleg az Alföldön voltak elterjedtek. Épülhettek vessző, vagy egyéb növényi szár ramonádra vályog tapasztással, (vagy agyag hurkából, de belsejét gyakran kellett javítani), téglából, vagy cserépből. Hatásfokuk viszonylag jó volt, a magas búb miatt megkívánt sok beépített anyag miatt sokáig tartotta a hőt. A sütőrész alapterülete kör keresztmetszetű, ezért (a szögletes) tepsivel kevésbé jól lehet kihasználni: igazi kenyérsütő kemencék voltak.
A dongás-nyereg kemence
Főleg a Dunántúlon volt közkedvelt. A sütőtér lefedése íves alakú, boltozatos; innen ered az elnevezése is. Ha a beadó nyílást szélességét, és magasságát jól méretezték (égési levegőellátás, hőcsapda), akkor hatásfoka megközelítette a boglya kemencéét.
A sütőtér négyszögletű, ezért hely kihasználása jobb.
Összetett kemence-főző helyek
A kemencét építhetjük egybe grillezővel, szalonna sütővel, bográcsozó állvánnyal, vagy akár főzésre szolgáló főzőlappal (platnival) is. A különböző tüzelő egységek beköthetők közös kéménybe.
Teplushka
A sokoldalúságot egyesíti, a teplushka, a mely főleg beltérben kihasználható; és nagyon jó választás éttermek számára is. A teplushka ‘három az egyben’:
-külön tűztérből fűthető tömegkályha, mely fűt
-kemence, amelyet fel lehet fűteni a kályha külön tűzteréből, vagy hagyományos módon a kemence sütőteréből is,
-akár főzőlappal is kiegészülhet (oldalt, vagy a kemenceszáj előtt).