Köszönöm a megtisztelő érdeklődését, meglátogatását weblapomon!

Zágonyi Sándor vagyok, és közel 30 éve foglalkozom építőipari munkával. A 2008-as válság idején álltam le a kőműves, és egyéb épületszerkezet építési munkákkal, és generál kivitelezéssel. Sajnos kényszerű döntés volt. Ekkor kezdtem el érdeklődni, foglakozni a Tömegkályha építéssel. Az időzítés szerencsés volt, ez volt a Tömegkályha magyarországi megjelenése, elterjedésének kezdete is.

A 2009-es évtől foglakozom vállalkozóként a tömegkályhák építésével. De kezdettől fogva fontosnak tartom ennek a kályha típusnak az ismeret terjesztését hazánkban: internetes fórumokon, de elméleti oktatás, tapasztalat átadás; és gyakorlati bemutató építések szervezésével, megtartásával is.

Ma is tevékenyen próbálok részt venni, hogy a szakmán belüli elfogadását, elfogadtatását előre mozdítsam, illetve a MACSOI (Cserépkályha, és kandalló építők, gyártók szakmai kamarája) tagjaként is képviseljem a Tömegkályhát, és a tömegkályha építőket.

Zágonyi Sándor

Tisztelt Érdeklődő!

A szándékom az, hogy olyan kályhákat építsek, ami jól ellátja fűtési feladatát, és emellett külső megjelenésében is elnyeri tetszését. Ezért ha tömegkályháját velem szeretné megépíttetni, kérem levelében az alábbi adatokat adja meg:

 

  • a fűtendő tér nagysága, ablakok, falak hőszigetelése (hőszükséglet a kályha méretezéshez),
  • ha több helyiséget kíván a kályhával fűteni a ház alaprajzára (akár kézzel rajzolt is lehet,
  • (mindezek elmaradhatnak, ha csak kiegészítő fűtési feladatot lát el a kályha)
  • a kémény mérete, elhelyezkedése a kályha kívánt helyéhez viszonyítva,
  • az aljzat teherbíró képessége (padlófűtés, pince, stb),
  • a kívánt egyéb funkciók (sütő, padka, stb), és a burkolat, vagy látvány elemek felsorolását a kályha külsejével, látványával kapcsolatban, amelyekről a Kiegészítő szolgáltatások oldalon tájékozódhat,
  • és az építés helye (város, község neve).

Elérhetőségek:

Email:   sandor.zagonyi@gmail.com
Tel.:      +36 70 363 7863
Facebook