Vélemények

Kedves Sándor!

A tömegkályhát nálunk kevesebb, mint két éve építetted, tehát csak egy teljes fűtési szezonról tudok beszámolni, de azt elmondhatom, hogy a kályha jól sikerült. A kályha gyönyörű, ékköve a lakásnak. E köré gyűlik a család, a fény és a meleg, amit áraszt beragyogja estéinket. A 2012-13-as télen az előző évhez viszonyítva 52%-kal kevesebb gáz fogyott és kb. 3,5 t fát égettünk el. A célunk az, hogy a gáz aránya minél kisebb legyen. A kályha jó ötlet volt, különösen, hogy Te építetted nekünk. Egy hét alatt, minimális kosszal elkészült és azóta élvezzük. Még csak krumplit és almát sütöttünk benne, de szeretnénk kipróbálni más, “fajsúlyosabb” ételekkel is. Mint a fentiekből kiderül, nagyon meg vagyunk elégedve a tömegkályhával.

Ezúton is köszönjük:
E. S. Berettyóújfalu

 

Szia Sándor!

A kályha (120*90*210 cm) harang rendszerű (orosz) kályha, felső fekete sütővel. Egy 70 nm-es házat fűt, ha teljesen kész lesz a szigetelés, -10 fokig egy begyújtással gond nélkül ki fogja fűteni. A kályha tavaly épült, az idei tél nem jelentett komoly kihívást, egyszer sem kellett kétszer begyújtani egy nap.
Az idei télen eddig kb. 3,5-4 köbméter szorosan pakolt akác ment el fűtésre, gázt csak akkor használok, ha több napig nem vagyok otthon. Ideálisan 10-18 kg fával lehet fűteni, kevesebbel a tűztér mérete miatt nem tökéletes az égés. Kb 2 óra alatt ég le teljesen a tűz, 24 órával begyújtás után még mindig langymeleg a felület.
A tűz leégését követően kb 30 perccel a sütőtérben az eddig mért legmagasabb hőmérséklet 260 fok volt, passzív sütőként nagyon jól működik, de a két abszolút bónusz:
-az esti begyújtást követően reggel kb 90 fokos a sütő, a reggelihez csak 5 percre kell betenni a kicsit megnedvesített péksüteményt, olyan, mintha frissen sütötték volna
-ha reggel teszek be a sütőbe húst, délutánra tökéletesen megpuhul, az esti begyújtás után meg kell még pirítani, a csülök így a tökéletes.
Mikro helyett is használható, az előző nap sütött-főtt ételeket fél-egy óra alatt teljesen átmelegíti még délben is.

T.A. Dunaharaszti

 

Szia Sancibácsi!

Imádjuk a kályhát, rendszeresen meleg, most egy hónapja kb csak ő fűti a lakást a kazán nem. Kb egy napig jó meleg, de a nagyobb hidegekben reggel és este is begyújtottunk, mert úgy vettem észre, hogy nem jó ha nagyon lehül. A sütőjében Lilla isteni péksütiket és pizzát szokott sütni 🙂 Főzésre még nem használtuk. Remélem tudod használni majd ezeket a képeket. Egyébként hatalmas siker a kályhánk a vendégeink között is.

B. és L. Piliscsaba.

 

Szia Sándor!

Letelt az első fűtési ciklusa a tavaly augusztusban épített kályhádnak. Nagyon meg vagyunk vele elégedve és jól beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
K. Z. Pladány

 

Szia Sándor!

A 7-15 fokban már üzemel a kályha. 10-12 kg fával 25-27 celsiust tart a nappaliban.:-o (egy „kicsit” meleg van lent, viszont fent is 23 fok a fűtés nem kapcsol be!)Ki kell tapasztalni. A külső levegőt ha a tűz elaludt lezárom, a kéményt csak másnap – ha elmentünk itthonról -, így is bőven meleg a kályha 24h múlva is.
A külső levegő betáplálás is elég lesz, ha hidegebbek lesznek és jobban „szív” a kémény, mert 7-9 foknál kipóbáltam és lezárt hamuzórostélynál is elég volt a levegő, hogyszépen égjen a tűz Indításnál természetesen minden teljesen nyitva, ha begyulladt a tűz, akkor viszont vissza kell venni, mert nagyon erősen lobog.
Patrícia megkért, hogy fényképezem le és írjam meg Sanyibácsinak, hogy köszöni a finom, meleg vackot és mondjam meg, hogy nagyon szép és meleg lett a kályha!:-) A télen még nem volt olyan hónap, hogy 6.000 Ft-nál többet fizettük volna, pedig a HMV, és főzés is erről megy. Szerintem fűtésre be sem kapcsolt a kazán.

Üdvözlettel: Péter Hatvanból.

 

Kedves Sanyi!

A kályhát használatba vettük. Szeretjük a meleget, biztos tudod  A földszinti lakrészt fűtjük a kályhával. Kivéve a távoli hálót. A meglepő az volt, hogy az emeletet teljesen befűti. És ennek örülünk, ha a földszintet felfűti 21-23 fokra, akkor fent 23-25 van. Nagyon élvezzük. Talán a melege sem olyan, hanem kellemesebb, mint a korábbi gázcirkós, radiátoros hő. Nem marad el nap, hogy ne gyújtanánk be.
És ez nem csak kényszer, nagyon élvezzük a látványt is. Sütőt nem kértünk, egyedül ezt bánjuk.
Az egyedüli negatívum, amit meg tudok említeni, hogy veszekedés lett a gyerekek között, hogy ki gyújtsa meg a tüzet! De beosztást csináltunk 3-as forgásban; így ez is megoldódott:-)
Ha most kellene kályhát építtetnünk, akkor újra téged keresnénk. És biztosan nem cserépkályhát, hanem újra tömegkályhát rakatnánk!

K. Z. Debrecen.

 

Kedves Sándor!

Rendkívül meg vagyunk elégedve a munkáddal, a kályhánk olyan szép lett, hogy azóta sem tudunk betelni vele :-). Lassan eltelik az első telünk, a tapasztalatunk nagyon jó, kellemes, természetes meleget nyújt a dán kályhánk.
Az elhasznált fa mennyisége – valószínűleg az enyhe télnek is köszönhetően – kevesebb lett a kalkuláltnál is. Október közepe óta mindössze 23 mázsát használtunk fel a ~70 m2 összterületű helyiségek fűtésére a jelenleg még külső szigetelés nélküli házunkban.

K.N., Debrecen