Orosz tömegkályha (Az Orosz tűzhely)


Az orosz kályhák már régen is messze földön híresek voltak. Daniel Defoe, a Robinson Kruzo szerzője utazása során igen érdekesnek találja; és megjegyzi, hogy Oroszországban milyen csodálatos kályhák vannak: nem csak akkor fűtenek mikor ég bennük a fa, (mint az Angliában, Amerikában épített kandallókban); hanem a tűz kialvása után is! (Hazánkban még napjainkban is a falazott téglakéményt sokan orosz-kéménynek hívják).
Az orosz kályhát azonban az tette különlegessé, hogy nem csak kizárólag fűtő eszközök voltak, hanem  rendkívül praktikus kiépítésük folytán a kályha jellegen kívül kiegészültek még más egyéb funkcióval is, amely lehetett: kemence, vízmelegítő, nyitott kandalló, platnis főzőhely, ruhaszárító, sütő, fűtött padka (ágy); és ezek különböző variációi. Ezeket a kályha- platni-kemence, stb. együtteseket, a legtöbb nyelvterületen önálló névvel nevezték el: pl. ökrös szekér, orosz szekér, gazdasszony, svéd, holland, stb. így már nem csak fűtésre szolgáltak, hanem az otthon; és a mindennapi élet központi részévé váltak. Ezért lehetett az, hogy igen fontos szerep jutott neki még a mesékben, és közmondásokban is az orosz nép körében, de hatással volt a helyi hagyományokra és népszokásokra is. Ennek az a magyarázata, hogy meleget, és menedéket jelentett a ház népének a hideg ellen; de a fűtés közben főzni is lehetett benne/rajta, vagy megsült a hagyományos recept szerint elkészített kenyér, kalács, leves, palacsinta. De az átnedvesedett ruhák szárítása mellett alkalmasak voltak még gyümölcsök, gombák, gyógynövények és fűszerek aszalására/szárítására is; miközben a fürdéshez, főzéshez  meleg vizet biztosítottak és folytathatnánk a sort; majd a nap végén pedig ráfeküdhettek aludni Orosz tűzhely ősszel, télen és tavasszal melegített, biztosította az egészséges klímát, és páratartalmat, s ha valaki beteg volt, megfázás, ízületi gyulladás, tüdőbetegségek), azt elvitték városi otthonából vidékre gyógyulni, (ahol hagyományos kályha volt). Sőt! Meg kell említeni az orosz-szauna kályhákat, amelyek a fürdés-egészségmegőrzés eszközeivé váltak, és ma újkori reneszánszukat élik.


Az orosz tűzhely azonban régen a 19. és 20. század elejéig inkább a vidéki lakosság, falusi életmód része volt, sőt összekapcsolódott a paraszti életformával, hasonlóan a magyarországi búbos kemencékhez.  A nem túl nagy alapterületű (max. 40-50 m2) vidéki (fa gerenda/borona) házakat fűtötték vele; s közben főztek rajta, kenyeret sütöttek benne, mint a Magyar alföldi kemencékben... Az 1900-as évek közepétől, miként hazánkban is ezekre a kályhákra, tűzhelyekre úgy tekintettek, mint az elmaradottság szimbólumaira, és attribútumaira; ezért oktalanul kezdték elbontani, és mellőzni használatukat. A pillanatnyi divatnak, politikai akarat hullámainak engedve, illetve inkább a nyugati életforma utánzataként a kényelmesebb gázfűtésre, vagy kandallókra cserélték le, (amely a nyugati életforma, és a jólét szimbólumává vált).
 Azonban a divatok jöttek, mentek; de közben ott is rájöttek, hogy nem okos dolog vakon másolni nyugati mintákat; és fokozatosan visszatértek a nemzeti hagyományokhoz, olcsó tüzelőhöz, és az éghajlathoz sokkal jobban illeszkedő megoldásokhoz.
Mindeközben a fejlődés nem állt meg, hanem megérintette a fatüzelésű kályhákat is. Ugyanis a hagyományos orosz tűzhelyek hatékonysága átlag 25-55% volt, (a nálunk honos kemencékhez, kályhákhoz hasonlóan); míg a modern tüzelőeszközöké ennek 1,5-2-szerese is lehetett. Eleinte a régi klasszikus orosz kályhák vastag téglakülseje alatt is, a hazánkban is a cserépkályhákban ismert tűzteret, és az abban használatos függőleges, vagy csiga füstjáratokat rejtettek, vagy egyszerű 'kemence-tér' volt a kéménnyel összekapcsolva. A fával való takarékos gazdálkodás érdekében megbíztak egy oroszországi fizikust, és kohászt: B. Grum Grzhimailot  (1864-1928) az orosz tűzhelyek, kályhák gazdaságosabbá tételének kidolgozására. Ekkor alkotta meg a gázok szabad mozgásának elméletét. Ő, és tanítványa I. Podgorodnikov (1886-1958) kezdték el az elméletet kályhaépítés területén a gyakorlatban alkalmazni.
Az elmélet szerint a gázok, a folyadékokhoz hasonlóan, egy adott térben, hőmérsékletüknél/fajsúlyuknál fogva RÉTEGZŐDNEK. A melegebb gázok-folyadékok egy tér (harang- pohár-medence) tetejét foglalják el, míg a hidegebbek leereszkedve annak alját. Ezért, ha egy adott kamrában, térben, (nevezzük harangnak): ha  megteremtjük a gázok szabad mozgásának feltételeit: akkor azok külső szabályozás, beavatkozás nélkül is, a fizika törvényei szerint hőmérsékletük alapján rétegződnek: a melegebb gázok csapdába esnek, és a harang tetejében megrekednek; miközben a lehűlt gázok a hőt átadva a kályha külső falának lehűlnek, és leereszkednek, és csak így tudnak távozni a 'pipán', vagyis a kéménykijáraton. Ők kezdtek el kályhákban járatok helyett úgynevezett harangot építeni.
 

Kályháikat azonban, a ma is élő Igor Kuznyecov ismertette meg széles körben; és terjesztette el, (nem csak Orosz országban, hanem Nyugat-Európában, és Észak a-Amerikában is), létrehozva a harang rendszerű kályhák, tűzhelyek közel 150 alaptípusát. Alkalmazkodva a helyi igényekhez nem ’csak’ fűtő alkalmatosságok; hanem megvannak közöttük a hagyományos orosz kályhás kultúra sütővel, nyitott kandallóval, kemencével, főzésre szolgáló platnival, ágyként funkcionáló fekvő paddal, vagy a Szibériában közkedvelt szárító polcokkal kombinált változatai; de még nagyobb, tagoltabb lakások fűtésére alkalmas vízteres kazán-kályhák is. A még jobb hatásfok elérése érdekében speciálisan megépített (bio, vagy örvény) tűzteret fejlesztett ki. Ennek egyik fő vívmánya a tűztér kiváló elsődleges és másodlagos levegő ellátása volt, a rostélyon, és az oldalfalon át, (a tüzelőanyag tökéletesebb elégetése céljából). A másik pedig a hideg gáz kivezető csatorna. Annak érdekében, hogy az alacsonyabb hőmérsékletű gázok, illetve azok amelyek nem vesznek részt az égési folyamatban, és ezért nem bocsájtanak  ki hőt sem (pl. az égési levegővel bejuttatott  nitrogén (NO amely a föld légkörét alkotó levegő 78%-a,  míg az O2= kb. csak 21%))  hogy elkerüljék a harang felső részét, és ne hűtsék le az égést, sem a kályha hőtároló részét: ezen a csatornán keresztül rövid úton tudnak távozni a tűztérből.  Így igen magas hőmérséklet tud kialakulni a tűztérben, és harang tetején (akár 800-900 0 C); mert egy túlzott légfelesleg nem hűti le sem a tűzteret, sem a kályhát, mint a járatos cserépkályhákat, vagy ellenáramú tömegkályhákat mikor végighalad azon.
A fő előnyei tehát a harang rendszerű kályháknak a kimagasló hatásfok - akár 85-90%-os- (szemben a modern kályhák/kandallók hatékonyságával, amely 60-80%. Ezért a hagyományos épített kályháknál, tűztereknél azonos mennyiségű üzemanyag elégetésekor is több hőt tud hasznosítani. Ezen kívül a hagyományos orosz tűzhelyeknek, a magyar o-i  kemencékhez hasonlóan felül volt a legmelegebb pontja; illetve alsó része a lábazatnak szinte egyáltalán nem fűtött. Így az oroszok télen az otthonaikban is régebben csizmát viseltek, és a tetőtérben aludtak). Ezeket is kiküszöbölték az ún. dupla-harang kályhákkal. Amelyek a kevésbé jól hőszigetelt, vagy nagyobb belmagasságú épületekben nagyon kedveltté váltak, mivel a kályha alacsonyabb részein (első-harang) több hőt adtak le, mint felül (második-harang), és sugároztak a belső tér felé; így kiegyenlítettebb lakó klímát eredményeztek a lakásban.

A huszonegyedik században lerombolták a sztereotípiákat az orosz tűzhellyel szemben.  Az új építési megoldások kimagasló hatásfokot eredményeztek, és a modern anyagokkal, (öntöttvas kiegészítők, dilatációs, és egyéb speciális tűzálló kályhaépítő anyagokkal) ötvözve igen szép, stílusos, egyedi, és minden igényt kielégítő, több funkciós, és az adott helyszínhez, egyéni elvárásokhoz jól illeszthető , rugalmasan tervezhető, hosszú életű kályha családot eredményeztek. Így ma az orosz (harang rendszerű) kályhák az otthon díszeként; de a család életét számos területen kiszolgáló, praktikus, és szép fűtő eszközként szolgálhatnak a magyarországi konyhákban, étkezőkben és nappalikban, vagy a hálószobákban is.